Vissza a főoldalra

BorsodChem Zrt. Jelentése a 2021. évi üvegházhatású gázok kibocsátásáról

1. Bevezetés

A BorsodChem Zrt. (a továbbiakban: Vállalat, Társaság vagy BC) mint felelős, fenntartható fejlődés iránt elkötelezett vegyipari vállalat, kibocsátáscsökkentési stratégiájának megalapozása, a fenntarthatósági célok megvalósításának és teljesülésének nyomon követése érdekében úgy határozott, hogy felméri és elkészíti az üvegházhatású gáz kibocsátásainak nyilvántartását.

Vállatunk teljes körű - Scope 1, Scope 2 és Scope 3 kibocsátáskategóriákra kiterjedő – önkéntes ÜHG Leltárát első alkalommal a 2021. gazdasági évre készítette el, melyet egyben a leltár bázisévének határoztunk meg.

Az alábbiakban örömmel mutatjuk be a 2021. évi üvegházhatású gázok leltárát tartalmazó ÜHG Jelentésünket.

A BorsodChem Zrt. a továbbiakban évente közzéteszi ÜHG Jelentését annak érdekében, hogy a Társaság Fenntarthatósági Politikájában és Stratégiájában vállalt kötelezettségeinek megfelelően átláthatóan tájékoztassa befektetőit, vevőit és egyéb belső és külső érintett feleit Vállalatunk környezeti teljesítményéről, ÜHG-kibocsátásairól. Ezen kívül a Jelentés támogatja a Stratégiánkban meghatározott ÜHG csökkentési programjaink nyomon követését, mérését és fejlesztését.

A BorsodChem Zrt. ÜHG Leltárának és ÜHG Jelentésének készítéséért a Fenntarthatósági Csoport felel.

A Jelentés az ÜHG Protokoll Vállalati elszámolási és jelentési szabványban[1] és az ISO 14064-1:2018 „Üvegházhatású gázok” 1. rész: „Előírások útmutatóval az üvegházhatású gázok kibocsátásaira és kivonására irányuló szervezeti szintű számszerűsítésre és jelentéskészítésre”[2] szabványban meghatározott követelmények szerint készült.

A Scope 3 kibocsátások számítása az ÜHG Protokoll Vállalati értéklánc (Scope 3) elszámolási és jelentési[3] szabvány, valamint a World Business Council for Sustainable Development (WBCSD) „Útmutató a vállalati üvegházhatásúgáz-kibocsátások elszámolásához és jelentéséhez a vegyipari ágazat értékláncában”[4] iránymutatásain alapul. A Scope 3 kibocsátásokat kibocsátáskategóriánként, az ÜHG Protokoll Szabvány irányelvei („minimum követelmények”) szerint számítjuk.

2023. évi ÜHG leltárunk készítése során alkalmazott számítási módszerek, kibocsátási tényezők változása, valamint a feltárt számítási hibák együttes hatása nem éri el a bázisévi újraszámítási politikánkban meghatározott 10%-os jelentős hatást. Ennek ellenére Vállalatunk úgy határozott, hogy újraszámítja a 2021. évi ÜHG leltárát.

2023. évi ÜHG Jelentésünkkel együtt közzétesszük a 2021. bázisévi ÜHG Leltárunk újraszámított, harmadik fél által ellenőrzött v1 változatát tartalmazó ÜHG Jelentésünket.

Bázisévi ÜHG Leltárunk v0 verziója az ÜHG Protokoll Vállalati elszámolási és jelentési szabványhoz, illetve az ÜHG Protokoll Vállalati értéklánc (Scope 3) elszámolási és jelentési szabványhoz való megfelelésére vonatkozóan független fél általi, az ISAE 3410 szabvány szerinti „limited assurance” hitelesítéssel rendelkezik. ÜHG leltárunk újraszámított v1 verzióját független harmadik fél MSZ EN ISO 14064-3 szabvány szerint hitelesítette.

 

[1] The Grenhouse Gas Protocol; A Corporate Accounting and Reporting Standard

[2] ISO 14064-1:2018 Greenhouse Gases – Part 1: Specification with guidance at the organization level for quantification and reporting of greenhouse gas emissions and removals

[3] Greenhouse Gas Protocol, Corporate Value Chain (Scope 3) Accounting and Reporting Standard

[4] World Business Council for Sustainable Development (WBCSD); Accounting and Reporting Corporate GHG Emissions in the Chemical Sector Value Chain

 

2. Általános információk

2.1. A Vállalat bemutatása

A BorsodChem Zrt. a kínai Wanhua Chemical csoport tagjaként, folyamatos megújulásának, innovációinak köszönhetően jelenleg Európa egyik piacvezető műanyag-alapanyag, szerves és szervetlen vegyianyag gyártó vállalata. Termékeink – az MDI, TDI termékek, PVC porok, valamint speciális vegyi- és alapanyagok – nyersanyagot biztosítanak számos iparág, így például a járműipar, építőipar, cipő- és ruhaipar, bútoripar, gyógyszeripar és gumiipar számára.

A BorsodChem Zrt. székhelye és magyarországi termelési tevékenységének központja Kazincbarcikán található. Telephelyünk Berente, Kazincbarcika és kisebb részt Múcsony települések közigazgatási területén, mintegy 450 hektáron helyezkedik el. Emellett Gödöllőn egy kutatási-fejlesztési központot működtetünk, kereskedelemi tevékenységünk egy részét pedig budapesti és külföldi irodáinkból, fióktelepeinkből és értékesítési feladatokat ellátó leányvállalatainkból irányítjuk.

2.2. Választott konszolidációs megközelítés

A BorsodChem Zrt. kibocsátásainak elszámolására a működési kontroll alapú megközelítést alkalmazza.

2.3. Szervezeti lehatárolások

A BorsodChem Zrt. vezetése úgy döntött, hogy a magyarországi telephelyein működő létesítményeinek ÜHG kibocsátásait szeretné teljes körűen felmérni. Ennek megfelelően az ÜHG Leltárba bevont szervezetek:

  • a BorsodChem Zrt. magyarországi (Kazincbarcika, Berente, Múcsony, Gödöllő, Budapest) telephelyein található saját létesítményei, és
  • azok a Magyarországon működő leányvállalatok, melyek fölött a BorsodChem Zrt. 100% vagy többségi működési kontrolt gyakorol, beleértve a működési szabályzatok kialakításától a beruházások, fejlesztések, energiahatékonyságnövelő projektek kivitelezéséig.

A Magyarországon kívül működő irodák, fióktelepek, leányvállalatok kibocsátásainak elszámolása nem képezik részét az ÜHG Leltárnak.

ÜHG Leltárunkban a BorsodChem Zrt. magyarországi gyártási tevékenységéből származó termékek előállításából, értékesítéséből származó kibocsátásokat vesszük figyelembe.

ÜHG leltárunkban a teljes kibocsátásunkhoz képest 1%-ot meghaladó kibocsátással rendelkező kibocsátó forrásainkat – létesítményünket, leányvállalatunkat – vesszük számításba.

2.4. Figyelembe vett üvegházhatású gázok

A Vállalat 2021 évi ÜHG Leltárában figyelembe vett üvegházhatású gázok:

  • szén-dioxid (CO2)
  • metán (CH4)
  • dinitrogén-oxid (N2O)
  • klórmentes halogénezett gázok (HFC)
  • kén-hexafluorid (SF6)

Vállalatunknál NF3 és perfluor-szénvegyületek (PFC-k) nem fordulnak elő.

2.5. Kibocsátáskategóriák lényegességi vizsgálata

Az ÜHG Leltárban a Scope 3 közvetett kibocsátásainkat az alábbi kategóriákban számoljuk el:

  • Kategória 3.1: Vásárolt áruk és szolgáltatások
  • Kategória 3.2: Tőkejavak
  • Kategória 3.3: Üzemanyaggal és energiával kapcsolatos tevékenységek
  • Kategória 3.4: Vásárolt áruk (upstream) szállítása és elosztása
  • Kategória 3.5: Műveletek során keletkező hulladék
  • Kategória 3.6: Üzleti utazás
  • Kategória 3.7: Munkavállalók ingázása
  • Kategória 3.9: Termékek (downstream) szállítása és elosztása
  • Kategória 3.11: Eladott termékek használatából eredő kibocsátás
  • Kategória 3.12: Az eladott termékek élettartam végi kezelése

2.6. Az ÜHG Jelentésben nem szereplő Scope 1, Scope 2 és Scope 3 kibocsátáskategóriák

A BorsodChem Zrt. ÜHG leltára nem terjed ki az alábbi kategóriákra:

  • Kategória 3.8: Bérelt eszközök („Upstream”)
    A BorsodChem Zrt. telephelyein nincs olyan helyhez kötött jelentős kibocsátási forrás, ami ne lenne teljes mértékben a Vállalat tulajdonában. A BorsodChem Zrt. lízingelt gépjárműveket üzemeltet, valamint külső raktárkapacitást bérel. A lízingelt gépjárművek használatából adódó kibocsátásokat Scope 1 kibocsátásként számoljuk el. A bérelt tartályok és raktárak energiafelhasználásából származó kibocsátásra vonatkozóan a bérbeadóktól nem rendelkezünk adatokkal, azonban szakértőink becslése szerint a teljes kibocsátáshoz képest nem jelentős (<1%) kibocsátásforrás.
  • Kategória 3.10: Értékesített termékek feldolgozása
    A BorsodChem Zrt. főként köztitermékeket gyárt. A felhasználók és felhasználási területek nagy száma miatt az értékesített termékek feldolgozása során keletkezett kibocsátás ésszerű ráfordítással nem követhető nyomon, nem szolgáltat megbízható adatokat. Így a WBCSD Scope 3 kibocsátások elszámolására vonatkozó iránymutató ajánlását követve, miszerint „a vegyipari vállalatoknak nem kötelező jelenteni a Scope 3 10. kategóriába tartozó kibocsátásokat, mivel a változatos alkalmazásról és ügyfélstruktúráról nehéz adatokat szerezni”, erről a kategóriáról nem jelentünk.
  • Kategória 3.13: Bérbeadott eszközök („Downstream”)
    A BorsodChem Zrt. kazincbarcikai telephelyén a tevékenységéhez közvetlenül nem kapcsolódó vállalatok is működnek, amelyek Vállalatunktól bérlik a földterületet, esetenként az ingatlant. Mivel működésükre a BorsodChemnek nincs ráhatása, kibocsátásukat nem számítjuk be ÜHG Leltárunk Scope 3 kibocsátási kategóriájába.
  • Kategória 3.14: Franchiseok
    A BorsodChem nem működtet franchise rendszert, ezért ez a kategória nem releváns.
  • Kategória 3.15: Befektetések
    A BorsodChem jelentős kibocsátással rendelkező (>1% a teljes kibocsátáshoz képest) befektetéssel nem rendelkezik.

2.7. Bázisév

A BorsodChem Zrt. a teljes körű – Scope 1, Scope 2 és Scope 3 kibocsátásokra kiterjedő – ÜHG Leltárának báziséveként a 2021-es gazdasági évet határozta meg a következő szempontok figyelembe vételével:

A 2022-ben közzétett Fenntarthatósági Stratégiánk részét képező Intézkedési Tervben meghatározott ÜHG csökkentési programok, tevékenységek eredményeinek nyomon követésére Vállalatunk a 2021-es évet határozta meg bázisévként.

A 2020-as év a pandémia miatt nem tükrözte a normál működési viszonyokhoz tartozó ÜHG kibocsátást. A 2021-es évben a BorsodChem számára stabilizálódott a gazdasági helyzet és a termelés.

2.8. A bázisév újraszámításának politikája

A bázisévi kibocsátások újraszámítását minden olyan változás esetén elvégezzük, amely vagy amelyek együttesen az alapállapotként meghatározott 2021 évi ÜHG Leltár elszámolására jelentős hatással van vagy vannak.

Jelentős hatásnak minősül a bázisévi teljes kibocsátás 10%-ot meghaladó mértékű változása.

Az alábbi változások esetén számítjuk újra a bázisévi kibocsátásokat:

  • A szervezeti lehatárolásban történt olyan strukturális változások esetén, amelyek önmagukban vagy együttesen jelentős hatással vannak a bázisévi kibocsátásokra (pl. egyesülés, felvásárlás, eladás, tevékenységek kiszervezése, betelepítése).
  • Az ÜHG Leltárba bevont kibocsátáskategóriákban bekövetkező változások esetén.
  • A kibocsátás számítási módszerekben bekövetkező jelentős változások esetén.
  • Kibocsátási tényezők, tevékenység adatok pontosságának javulása esetén, amelyek együttesen jelentős hatással vannak a bázisévi kibocsátásokra.
  • Jelentős számítási hibák, illetve több számítási hiba feltárása esetén, amelyek együttesen jelentős hatással vannak a bázisévi kibocsátásokra.

2.9. Bázisévi leltár újraszámításából adódó változások

2023. évi ÜHG leltárunk készítése során alkalmazott számítási módszerek, kibocsátási tényezők változása, valamint a feltárt számítási hibák együttes hatása nem éri el a bázisévi újraszámítási politikánkban meghatározott 10%-os jelentős hatást. Ennek ellenére Vállalatunk úgy határozott, hogy újraszámítja a 2021. évi ÜHG leltárát.

A változások indoklása:

Kibocsátáskategória Változás indoklása

Scope 2
2.1 kategória: vásárolt, felhasznált villamos energia előállításából származó kibocsátás

kibocsátási tényezők válzozása

Scope 2

2.2 kategória: vásárolt, felhasznált gőz előállításából származó kibocsátás

alkalmazott szakértői becslés felülvizsgálata

Scope 3

3.1 kategória: vásárolt áruk és szolgáltatások

tevékenység adatok pontosítása, kiegészítése

Scope 3

3.3 kategória: üzemanyaggal és energiával kapcsolatos tevékenységek

számítási hiba feltárása, tevékenység adatok pontosítása
Biogáz elégetéséből származó elkerült kibocsátás számítási hiba feltárása

 

 

3. ÜHG kibocsátások

 

Kategóriák Kibocsátások (tCO2e)
v0
Kibocsátások (tCO2e)
v1
Kibocsátások százalékos aránya
Scope 1: Saját tulajdonú és működési kontroll alá tartozó tevékenységekből származó közvetlen kibocsátások 563.877 563.877 15,9%
Scope 2: Vásárolt villamos energia és gőz felhasználásából származó közvetett kibocsátás; helyi alapú 296.418 263.953 8,1%
“Upstream” Scope 3 kibocsátások      
3.1: Vásárolt áruk és szolgáltatások 1.568.018 1.590.617 48,80%
3.2: Tőkejavak 65.179 65.179 2,00%
3.3: Üzemanyaggal és energiával kapcsolatos tevékenységek 424.481 150.909 4,63%
3.4: Vásárolt áruk szállítása és elosztása 53.766 53.766 1,65%
3.5: Műveletek során keletkező hulladékok 6.526 6.526 0,20%
3.6: Üzleti utazás 9 9 0,0003%
3.7: Munkavállalók ingázása 3.770 3.770 0,12%
“Downstream” Scope 3 kibocsátások      
3.9: Termékek (downstream) szállítása és elosztása 94.627 94.627 2,90%
3.11: Eladott termékek használatából eredő kibocsátás 1.833 1.833 0,06%
3.12: Eladott termékek élettartam végi kezelése 464.722 464.722 14,26%
Scope 3 (upstream + downstream) kibocsátások 2.682.931 2.431.958 74,6%
Összes ÜHG (Scope 1+2+3) kibocsátás 3.543.226 3.259.787 100%

 

 

ÜHG kibocsátások

Szén-dioxid Metán[1]
tonna CO2 tonna CO2e tonna CH4 tonna CH4e
Scope 1[2] 525.135 525.135 - -
Scope 2 263.953 263.953 - -

[1] Metán: Vállalatunk hulladék- és szennyvízkezelési tevékenysége során metán keletkezik. A szennyvízkezelés során keletkező magas metán-tartalmú biogázt elégetjük és hőként újrahasznosítjuk. Így a tevékenységből származó közvetlen metán kibocsátás nem jellemző. A hulladéklerakóban elhelyezett hulladékok bomlása során keletkező metán mennyisége elhanyagolható.

 

ÜHG kibocsátások Nitrogén-oxid HFC-k
tonna N2O tonna CO2e tonna HFC tonna CO2e
Scope 1[2] 70 20.975 11,73 17.285
Scope 2 - - - -

 

ÜHG kibocsátások Kén-hexafluorid
tonna SF6 tonna CO2e
Scope 1[2] 0,02 481
Scope 2 - -

[2]A N2O, CH4, HFC és SF6 kibocsátások átszámítása CO2 egyenértékre a hatósági jelentésekre vonatkozó hatályos előírások szerint alkalmazandó globális felmelegedési értékekkel – GWP,  Global Warming Potential – történt. Hatósági előírás hiányában (metán) a frissebb értéket alkalmaztuk.

 

ÜHG GWP Forrás
CH4 28 IPCC Fifth Assessment Report, 2014
N2O 298 IPCC Fourth Assessment Report, 2007
HFC-k* 1473 IPCC Fourth Assessment Report, 2007
SF6 22800 IPCC Fourth Assessment Report, 2007

* Az egyes hűtőközegek GWP értékeivel számolt súlyozott GWP.

 

4. Biogén szén-dioxid kibocsátás

Biogáz elégetéséből származó kibocsátás: 1.012 tonna CO2e.

 

5. Elkerült kibocsátás

A biogáz elégetéséből származó elkerült kibocsátásunk: 8.878 tonna CO2e.

 

6. Kibocsátás számítások módszertana, adatforrása

 

 

Összehasonlítandó termékek összehasonlítás